Adatkezelési tájékoztató
Hatályos: 2022. októbertől
Örömömre szolgál, hogy weboldalam felkeltette az érdeklődésedet.
Jogi nyilatkozat
A felenkgyermek.hu honlap teljes tartalma – ideértve a honlap struktúráját, szövegezését, illetve annak grafikáját, az oldalon található saját könyveket, kiadványokat, e-book-okat, termékeket, szolgáltatásokat – Lehoczkyné Somosi Melinda kizárólagos tulajdonát képezik, melyek szerzői jogvédelem alatt állnak, azok kizárólag saját felhasználás céljából használhatók, menthetők el és nyomtathatók ki. Azok másolása, sokszorosítása, bármilyen célú fel- és átdolgozása, kereskedelmi fogalomba hozatala, hasznosítása vagy más, nem saját felhasználásra történő használata tilos, illetve bármilyen módon való felhasználása még forrásmegjelölés mellett is csak a honlap tulajdonosának előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után.
A honlap tulajdonosa fenntartja magának a jogot, hogy a honlap tartalmát minden előzetes értesítés nélkül megváltoztathassa. A honlap szövegezésében leírt információk tájékoztató jellegűek. A honlap tulajdonosa nem vállal felelősséget a honlap szövegezésének helytelen értelmezéséből.
Általános rendelkezések
A felenkgyermek.hu oldal (a továbbiakban: Weboldal) használatával magadra nézve kötelezőnek fogadod el a jelen Adatkezelési Tájékoztató rendelkezéseit.
Adatkezelő (Szolgáltató) a jelen Szabályzat tekintetében:
Név: Lehoczkyné Somosi Melinda e.v.
Adószám: 59055095-1-33
Cím: 2142 Nagytarcsa, Szent László u. 20.
E-mail cím: info@felenkgyermek.hu
A jelen adatvédelmi tájékoztató célja, hogy meghatározza a kezelt személyes adatok körét, az adatkezelés módját, valamint biztosítsa az adatvédelem alkotmányos elveinek, az adatbiztonság követelményeinek érvényesülését, s megakadályozza az adatokhoz való jogosulatlan hozzáférést, az adatok megváltoztatását és jogosulatlan nyilvánosságra hozatalát vagy felhasználását, annak érdekében, hogy a felhasználó természetes személyek magánszférájának a tiszteletben tartása megvalósuljon.
A megfogalmazott cél érdekében a személyes adataidat bizalmasan, a hatályos jogszabályi előírásokkal összhangban kezeljük, gondoskodunk azok biztonságáról, megtesszük azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, valamint kialakítjuk azokat az eljárási szabályokat, amelyek a vonatkozó jogszabályi rendelkezések és más ajánlások érvényre juttatásához szükségesek.
A kezelt adatok köre, az adatkezelés célja és időtartama
Értesítések küldése
Nem reklám célból küldünk ki neked üzenetet a termékvásárlás/szolgáltatás megrendelése során megadott e-mail címedre:
- a termék megrendelésének visszaigazolása céljából,
- a szolgáltatás megrendelésének visszaigazolása céljából,
- elektronikus díjbekérő megküldése céljából (banki előre utalással történő fizetési mód esetén),
- e-számla megküldése céljából (banki átutalással történő, vagy bankkártyás fizetési mód választása esetén).
Az adatkezelés célja: a felhasználók személyre szabott kiszolgálása, a szerződés teljesítése.
Az adatkezelés jogalapja: GDPR 6. cikk (1) bekezdés b.) pontja, valamint Eker tv. 13/A. §, – a szerződés teljesítése/szolgáltatás nyújtása.
Hírlevél szolgáltatás
A Weboldalon lehetőséget biztosítunk hírlevére történő feliratkozásra. Kizárólag abban az esetben küldünk neked hírlevelet, ha a jelölőnégyzet bejelölésével kifejezett hozzájárulásodat adod ahhoz, hogy hírlevelet küldjünk részedre.
A hírlevél küldő szolgáltatás igénybevételéhez az alábbi adatokat kezeljük: teljes név, e-mail cím, gyermek korcsoportja, foglalkozás.
Az adatkezelés célja: hogy folyamatosan tájékoztassunk az általunk nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatos legfrissebb hírekről és információkról minél inkább személyre szabottan.
A hírlevél-szolgáltatásról korlátozás és indokolás nélkül bármikor, ingyenesen leiratkozhatsz. Ebben az esetben az általunk vezetett nyilvántartásból haladéktalanul töröljük az adataidat.
A hírlevélről leiratkozhatsz a hírlevélben található leiratkozó linkre kattintva.
Tájékoztatunk, hogy a hozzájárulás visszavonása nem érinti a visszavonás előtt végrehajtott adatkezelés jogszerűségét.
Az adatkezelés jogalapja: GDPR 6. cikk (1) bekezdés a.) pont, valamint a Grtv. 6. § (1) bekezdés– előzetes, önkéntes hozzájárulás.
Az adatkezelés időtartama: A hozzájárulás visszavonásáig.
Termék/szolgáltatás vásárlása
Az alábbi személyes adatokat kezeljük, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy az általad a Weboldalon keresztül megvásárolt terméket/szolgáltatást eljuttassuk részedre: teljes név, megrendelési cím, szállítási cím (amennyiben eltér a megrendelési címtől), megrendelés száma, e-mail cím, telefonszám.
Az adatkezelés célja: a megrendelés és a fizetési folyamat teljesítése, lezárása, valamint az értesítési és szállítási kötelezettségek szerződésszerű teljesítésének biztosítása.
Az adatkezelés jogalapja: GDPR 6. cikk (1) bekezdés b.) pontja, valamint Eker tv. 13/A. §, – a szerződés teljesítése/szolgáltatás nyújtása.
Az adatkezelés időtartama: A megrendelésekkel kapcsolatos adatokat az esetleges jogviták során történő bizonyítás érdekében, az általános elévülési határidőig, azaz 5 (öt) évig tároljuk.
Bankkártyás fizetéskor átirányítunk a Paylike fizetőoldalára, így a fizetés közvetlenül a Paylike által üzemeltetett, a nemzetközi kártyatársaságok szabályai és biztonsági előírásai szerint működő oldalon történik, és nem a Webáruház oldalán.
Weboldalon történő regisztráció
Bizonyos termékek/szolgáltatások megvásárlásához szükség van regisztrációra, hogy hozzáférhess a megvásárolt termékhez/szolgáltatáshoz: teljes név, e-mail cím, gyermek korcsoportja, foglalkozás, esetlegesen meg kell adnod egy jelszót.
Az adatkezelés célja: a felhasználók személyre szabott kiszolgálása, a megrendelés teljesítése.
Az adatkezelés jogalapja: GDPR 6. cikk (1) bekezdés a.) pont – önkéntes hozzájárulás.
Az adatkezelés időtartama: A tagság időtartama (1 év), illetve a hozzájárulás visszavonásáig.
Cookie (sütik) használata
Milyen sütiket használunk?
Vannak olyan sütik, amelyeket mindenképpen tárolnunk kell, mert ezek nélkül a Weboldal nem tud működni. Ezek az ún. technikailag szükséges sütik. Ezeket a sütiket az engedélyed nélkül is jogosultak vagyunk használni.
- az általad rögzített adatokat tároló sütik: A böngésző bezárásával ezek a cookie-k automatikusan törlődnek a számítógépedről. Ezek a cookie-k csak a számítógéped azonosítására szolgálnak, személyére vonatkozó információt nem tárolnak.
- hitelesítési munkamenet-sütik: azt a célt szolgálják, hogy bejelentkezést követően azonosítani tudjuk a felhasználókat, így biztosítani tudjuk a felhasználók hozzáférését a személyes oldalakhoz, és ezek a sütik biztosítják azt a számodra, hogy a navigáció közben ne keljen minden egyes kattintás után újra és újra bejelentkezned.
- felhasználó központú biztonsági sütik: Olyan sütik, amelyeket a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás biztonságának erősítésére vonatkozó konkrét feladatokra terveztek. Ilyenek például azok a sütik, amelyeket a weboldalra történő ismételt sikertelen bejelentkezési kísérletek felderítésére használnak, vagy egyéb hasonló mechanizmusok, amelyeket a bejelentkezési rendszer visszaélésekkel szemben védelme céljából alakítottak ki. Bár a bejelentkezési sütiket rendszerint úgy állítják be, hogy a munkamenet végén (a böngészőprogramból történő kilépéskor) lejárjanak, a biztonsági sütik várható lejárati ideje hosszabb, hogy elérhessék biztonsági céljukat.
- felhasználói felület testre szabását segítő sütiket arra használjuk, hogy weboldalakon keresztül tároljuk a szolgáltatással kapcsolatos azon felhasználó preferenciákat, amelyek nem kapcsolódnak más állandó azonosítókhoz, így például felhasználónévhez. (például a kívánt nyelvre vonatkozó sütik, a lekérdezésekkor a találatok kívánt megjelenítési formájára vonatkozó sütik).
Előzetes hozzájárulásod esetén használt sütik:
- Cookie-k a teljesítmény növeléséhez: Adatokat gyűjt arról, hogy hogyan használod a Weboldalt. Google Analytics cookie-kat alkalmazunk, hogy minél jobban megértsük felhasználóink viselkedését, jellemzőit: mely aloldalakat, milyen rendszerességgel és mennyi időre látogattak meg. Ezek a cookie-k csak a számítógépedet azonosítják, az adatok gyűjtése névtelen.
- Funkcionális cookie-k: Lehetővé teszik, hogy a Weboldal emlékezzen a korábbi beállításaidra ezáltal nyújtva minél magasabb színvonalú, személyre szabott szolgáltatást. Olyan személyes adatokat is tartalmazhat, amelyeket te adtál meg az oldalunkon.
- Célzott cookie-k: Lehetővé teszik, hogy célzott, releváns hirdetéseket jelenítsünk meg a számodra. Továbbá ezek a cookie-k teszik lehetővé a közösségi oldalakhoz történő csatlakozást is. Csak a számítógépedet azonosítják, az adatok gyűjtése névtelen.
Használunk remarketing szolgáltatásokat azért, hogy személyre szabott hirdetéseinket el tudjuk juttatni hozzád:
- Google Adwords: arra szolgál, hogy megjegyezze a legutóbbi kereséseidet, az egyes hirdetők hirdetéseivel vagy a keresési eredményekkel való korábbi interakcióit, továbbá a hirdetők webhelyein tett látogatásait. Az AdWords konverziókövetés funkciója cookie-kat használ. A hirdetésből eredő értékesítések és egyéb konverziók követésére cookie-kat ment a felhasználó számítógépére, amikor az adott személy egy hirdetésre kattint.
- Google Analytics: A Google Analytics a Google elemző eszköze, amely abban segít a weboldalak és alkalmazások tulajdonosainak, hogy pontosabb képet kapjanak látogatóik tevékenységeiről. A szolgáltatás cookie-kat használhat, hogy információkat gyűjtsön és jelentést készítsen a weboldal használatára vonatkozó statisztikai adatokból anélkül, hogy egyénileg azonosítaná a látogatókat a Google számára. A webhelyhasználati statisztikai adatokból készülő jelentések mellett a Google Analytics – az előbbiekben ismertetett néhány hirdetési cookie-val együtt – felhasználható arra is, hogy relevánsabb hirdetéseket jelenítsünk meg a Google-termékekben (például a Google Keresésben) és szerte az interneten. Bővebben http://www.google.com/analytics/
- Facebook Pixel, másnéven Facebook képpont: a Weboldal forráskódjában elhelyezett kód, amely arra szolgál, hogy a Weboldal látogatói számára a Facebookon személyre szabott hirdetéseket tudjunk megjeleníteni. Bővebben https://www.facebook.com/business/help/651294705016616
Az adatkezelés jogalapja: előzetes, önkéntes hozzájárulás.
Az adatkezelés időtartama: a hozzájárulás visszavonásáig.
Tájékoztatunk, hogy a hozzájárulás visszavonása nem érinti a visszavonás előtt végrehajtott adatkezelés jogszerűségét.
Bővítmények (Facebook, Google+, Youtube) használata
A Weblapon a bővítmények alaphelyzetben le vannak tiltva. A bővítmények csak akkor kerülnek engedélyezésre, ha az erre szolgáló gombra kattintasz. A bővítmény engedélyezésével kapcsolatot hozol létre a facebook.com; plus.google.com; youtube.com; geo.itunes.apple.com; oldallal és hozzájárulsz az adataidnak az adott szolgáltató részére történő továbbításához.
Amennyiben a megfelelő gombra kattintasz, a böngésző a vonatkozó információkat közvetlenül az adott közösségi hálózatnak továbbítja, és azokat ott tárolja.
Az adatok kezelésével kapcsolatos bővebb információkat az alábbi linkeken találhatsz:
https://www.facebook.com/policy.php
https://policies.google.com/privacy/update
https://support.google.com/youtube/answer/2801895?hl=hu
https://www.apple.com/legal/privacy/
Naplóállományok (logfile-ok)
A szolgáltatások igénybevétele érdekében a rendszer automatikusan naplózza az alábbi adatokat: a számítógéped dinamikus IP-címe, az általad használt böngésző és az operációs rendszer típusa, a weboldallal kapcsolatos aktivitásod, az aktivitás időpontja.
Az adatkezelés célja: Ezen adatok felhasználása egyrészről technikai célokat – úgymint a szerverek biztonságos működésének elemzése, utólagos ellenőrzése- szolgál, másrészről ezen adatokat oldalhasználati statisztikák készítéséhez, a felhasználói igények elemzéséhez használjuk fel a szolgáltatások színvonalának emelése érdekében.
A fenti adatok az azonosításodra nem alkalmasak és azokat egyéb személyes adatokkal nem kapcsoljuk össze.
Adattárolás időtartama: keletkezéstől számított 180 nap.
A fenti céloktól eltérő adatkezelés
A veled kapcsolatos személyes adatokat bármely, a fentiekben meghatározottaktól eltérő célból – így különösen szolgáltatása hatékonyságának növelése, vagy piackutatás céljából – csak az adatkezelési cél előzetes meghatározása mellett és a te hozzájárulásod alapján kezelhetünk.
Ezek az adatok nem kapcsolhatók össze az azonosító adataiddal és a hozzájárulásod nélkül nem adhatók át harmadik személy számára.
Ezen adatokat kötelesek vagyunk törölni, ha az adatkezelési cél megszűnt, illetve te így rendelkezel.
Az adatfeldolgozók adatai, elérhetőségei
A Weboldal független látogatottsági és egyéb webanalitikai adatainak kinyerése érdekében a igénybe vesszük a Google Anatitycs szoftvert, ezért ezen adatok vonatkozásában a Google Inc., mint adatfeldolgozó jár el. A Google Inc. Adatvédelmi irányelve a http://www.google.com/intl/hu ALL/privacypolicy.html oldalon érhető el.
A Weboldal használatával, igénybevételével hozzájárulásodat adod az adataid Google általi feldolgozásához.
Fizetési szolgáltatások:
Online bankkártyás fizetés esetén a Paylike Support and Sales szolgáltatás közvetít a felek között.
Adatai:
Paylike Support and Sales
Cím: P. O. Pedersensvej 14, Aarhus, Dánia
Adatvédelmi irányelvek: https://paylike.hu/privacy
Számlázás:
A billingo.hu online számlázó programot használjuk, melynek üzemeltetője:
Cégnév: Billingo Technologies Zrt.
Cím: 1133 Budapest, Árbóc u. 6.
E-mail: hello@billingo.hu
Adószám: 27926309-2-41
Szállítást végző partnerek:
A Weboldalon megrendelt termékek esetén a szállítást végző vállalat számára átadjuk a szállítandó terméket és a szállítás teljesítéséhez szükséges adatokat (a szállítási nevet és címet, valamint a telefonszámot). A kiszállítást végző partner az átadott szállítási adatok vonatkozásában adatfeldolgozónak minősül, aki ezeket az adatokat a szállítás teljesítésén kívül más célokra nem használhatja fel.
Név: Magyar Posta Zrt.
Székhely: 1138 Budapest, Dunavirág utca 2-6.
E-mail: ugyfelszolgalat@posta.hu
Hírlevélszolgáltató:
Aki közreműködik a hírlevelek kiküldésében. Ennek során az érintett nevét és e-mail címét a hírlevél küldéshez szükséges mértékben kezelik.
Név: Mailerlite UAB
Jono Basanaviciaus g. 15 Vilnius, LT-03108 Lithuania
telefon: +370-69880829
honlap: https://mailerlite.com/
A továbbított adatok köre: vezetéknév, keresztnév, ország, telefonszám, e-mail cím. Az adattovábbítás célja: a felhasználók részére történő ügyfélszolgálati segítségnyújtás, a tranzakciók visszaigazolása és a felhasználók védelme érdekében végzett fraud-monitoring.
Fenntartjuk magunknak a jogot arra, hogy a fentiekben felsoroltakon kívül további adatfeldolgozókat vegyünk igénybe azzal, hogy a további adatfeldolgozók nevét és címét a legkésőbb az adatfeldolgozás megkezdésekor a felhasználók számára hozzáférhető módon közzétesszük.
A személyes adatok megismerésére jogosultak
Azon saját alkalmazottaink, megbízottaink és egyéb közreműködőink, akiknek munkakötelezettségeik teljesítéséhez vagy az általuk elvégzendő feladat ellátásához a kezelt adatok megismerésére szükségük van. Kötelesek vagyunk biztosítani, hogy az általunk kezelt adatok megismerésére jogosultak mindenkor betartsák a jelen adatkezelési tájékoztatóban, valamint az irányadó jogszabályokban foglalt előírásokat.
Az általad a Weboldal használata során megadott adatokat a saját – SSL titkosítással védett- szerverünkön tároljuk és ezen adatokhoz a Weboldal – jelszóval védett – admin felületén keresztül kizárólag az erre az Adatkezelő által feljogosított személyek férhetnek hozzá.
Jogaid az adatkezeléssel kapcsolatban
Tájékoztatás joga
Kérheted, hogy tájékoztassunk az általunk kezelt személyes adataidról. Hozzáférést kérhetsz ezekhez az adatokhoz. Megkeresésedre GDPR alapján maximum 1 hónapon belül válaszolnunk kell. Megteszünk mindent, hogy ennél sokkal hamarabb reagáljunk.
Bármikor írásban a címünkre küldött tértivevényes-ajánlott levélben, illetve az info@beszedmumus.hu címre küldött e-mailben tájékoztatást kérhetsz. A levélben küldött tájékoztatáskérést akkor tekintjük hitelesnek, ha a megküldött kérelem alapján egyértelműen be tudunk azonosítani.
E-mailben küldött tájékoztatáskérést csak akkor tekintjük hitelesnek, ha azt a regisztrált email címedről küldöd, ez azonban nem zárja ki, hogy a tájékoztatás megadása előtt biztonsági okokból más módon is beazonosítsunk.
A tájékoztatáskérés kiterjedhet az általunk kezelt adatokra, azok forrására, az adatkezelés céljára, jogalapjára, időtartamára, az esetleges adatfeldolgozók nevére és címére, az adatkezeléssel összefüggő tevékenységekre, valamint a Személyes adatoknak továbbítása esetén arra, hogy kik és milyen célból kapták vagy kapják meg adataidat.
A tájékoztatás díjmentes. Ha azonban a kérelem egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, a kért információ vagy tájékoztatás nyújtásával vagy a kért intézkedés meghozatalával járó adminisztratív költségekre is figyelemmel észszerű összegű díjat számíthatunk fel, vagy megtagadhatjuk a kérelem alapján történő intézkedést.
A kérelem egyértelműen megalapozatlan vagy túlzó jellegének bizonyítása minden esetben bennünket terhel.
Hozzáféréshez való jog
Ha kéred, hogy tájékoztassunk arra vonatkozóan, hogy Személyes adataidnak kezelése folyamatban van-e, akkor igen válasz esetén hozzáférést kaphatsz az adatkezelés céljához, adatok kategóriáihoz, címzettekhez, adattárolás időtartamához, érintetti jogokhoz, jogorvoslathoz, adatok forrásához, automatizált döntéshozatalhoz, külföldi adattovábbításhoz.
Az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát a rendelkezésedre bocsátjuk. Az általad kért további másolatokért az adatkezelő az adminisztratív költségeken alapuló, ésszerű mértékű díjat számítunk fel. Ha elektronikus úton nyújtottad be a kérelmet, az információkat széles körben használt elektronikus formátumban bocsátjuk a rendelkezésedre, kivéve, ha másként kéred.
Helyesbítés joga
Bármikor írásban a címünkre küldött tértivevényes-ajánlott levélben, illetve az info@beszedmumus.hu címre küldött e-mailben kérheted Személyes adataid helyesbítését vagy módosítását. Figyelembe véve az adatkezelés célját, kérheted a hiányos Személyes adatok kiegészítését.
Az adatkezelés korlátozásához való jog
Kérheted, hogy Személyes adataid kezelését korlátozzuk, ha vitatod a kezelt Személyes adatok pontosságát. Ebben az esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy ellenőrizzük a Személyes adatok pontosságát.
Megjelöljük az általunk kezelt Személyes adatot, ha vitatod annak helyességét vagy pontosságát, de a vitatott Személyes adat helytelensége vagy pontatlansága nem állapítható meg egyértelműen.
Kérheted, hogy Személyes adataid kezelését korlátozzuk akkor is, ha az Adatkezelés jogellenes, de ellenzed a kezelt Személyes adatok törlését, és ezek helyett kéred azok felhasználásának korlátozását.
Akkor is élhetsz ezzel a joggal, ha az Adatkezelés célja megvalósult, de igényled adataid kezelését jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez.
Ha tiltakozol az adatkezelés ellen, akkor Személyes adataid kezelését korlátozzuk, mely korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.
Adathordozhatósághoz való jog
Kérheted, hogy az általad rendelkezésünkre bocsátott és az általad automatizált módon kezelt Személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban (XML/XLS/CSV) részedre átadjuk és/vagy azokat egy másik adatkezelő részére továbbítsuk.
Tiltakozáshoz való jog
Tiltakozhatsz Személyes adataid kezelése ellen (i) ha a Személyes adatok kezelése kizárólag a ránk vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez vagy jogos érdekeink érvényesítéséhez szükséges; (ii) ha az Adatkezelés célja közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás; vagy (iii) ha az Adatkezelésre közérdekű feladat teljesítése érdekében kerül sor.
A tiltakozás jogszerűségét megvizsgáljuk, és ha a tiltakozás megalapozottságát megállapítjuk, az Adatkezelést megszüntetjük és a kezelt Személyes adatokat zároljuk, továbbá a tiltakozásról és az annak alapján tett intézkedésekről értesítjük mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett Személyes adatok korábban továbbításra kerültek.
Törléshez való jog
Kérheted az általunk kezelt Személyes adataid törlését. A törlés megtagadható a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából, vagy ha a Személyes adatok kezelésére közérdekből kerül sor (jogszabály felhatalmazást ad); valamint méltányolható magánérdekből történik (jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez).
A törlési kérelem megtagadásáról minden esetben tájékoztatunk, megjelölve a törlés megtagadásának indokát. Személyes adat törlésére irányuló igény teljesítését követően a korábbi (törölt) adatok már nem állíthatók helyre.
Hírlevelek az azokban található leiratkozás linken keresztül mondhatóak le.
Ha a helyesbítés, korlátozás vagy törlés iránti kérelmed nem teljesíthető, akkor a kérelem kézhezvételét követő 1 hónapon belül írásban tájékoztatunk a kérelem elutasításáról, annak ténybeli és jogi indokairól.
Jogszabályi háttér
Az általunk végzett adatkezelésre elsősorban az alábbi jogszabályokban rögzített rendelkezések az irányadóak:
- a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2:43§ e.) pont („Ptk.”)
- az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. tv. („Adatvédelmi tv.”);
- az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelete („GDPR”)
- az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. tv. („Eker. tv.”);
- a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. tv. („Grt. tv.”)
- az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során, Strasbourgban, 1981. január 28. napján kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1998. évi VI. törvény;
- a kutatás és a közvetlen üzletszerzés célját szolgáló név- és lakcímadatok kezeléséről szóló 1995. évi CXIX. Törvény („Katv.”)
Az adatkezelés jogalapja
Személyes adataidat a hatályos adatvédelemre vonatkozó jogszabályoknak megfelelően az alábbi jogcímeken kezeljük:
- GDPR 6. cikk (1) bek. a.) pont alapján: megfelelő tájékoztatáson alapuló önkéntes hozzájárulásod
- GDPR 6. cikk (1) bekezdés b.) pontja alapján: az adatkezelés olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben a Felhasználó, mint érintett az egyik fél (szerződés teljesítése)
- az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. tv. (továbbiakban: Eker tv.) 13/A §-a alapján, amelynek értelmében a Felhasználó hozzájárulása nélkül kezelhetők a Felhasználók természetes személyazonosító adatai (név, születési név, anyja születési neve, születési hely és idő) és lakcíme az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés létrehozása, tartalmának meghatározása, módosítása, teljesítésének figyelemmel kísérése, az abból származó díjak számlázása, valamint az azzal kapcsolatos követelések érvényesítése céljából, továbbá a Felhasználó hozzájárulás nélkül kezelhetők a Felhasználó természetes személyazonosító adatai, lakcíme, valamint a szolgáltatás igénybevételének időpontjára, időtartamára és helyére vonatkozó adatok az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtására irányuló szerződésből származó díjak számlázása céljából
- a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. tv. (továbbiakban: Grtv.) (1) bekezdése alapján, melynek értelmében reklám természetes személynek, mint reklám címzettjének közvetlen megkeresése módszerével (a továbbiakban: közvetlen üzletszerzés), így különösen elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű más egyéni kommunikációs eszköz útján kizárólag akkor közölhető, ha ahhoz a reklám címzettje előzetesen egyértelműen és kifejezetten hozzájárult.
Jogorvoslati lehetőségek
Jogsértés esetén jogorvoslatért fordulhatsz a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c., Postacím: 1530 Budapest, Pf. 5., e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu), illetve a lakóhelyed, illetve tartózkodási helyed szerinti illetékes Törvényszékhez.