E-mail

info@felenkgyermek.hu

TMA – TUDATOS MEGVALÓSÍTÓ ANYAPROGRAM

3 részes online program – 4 bónusszal

Jelenleg ez az egyetlen olyan GYAKORLATI lehetőség, ahol az alapoktól kezdve
egészen a konkrét Megvalósításig
haladunk LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE!

ONLINE PROGRAM, BÁRHONNAN ELÉRHETŐ!!!

CÉL: Olyan szülő legyél, aki TUDJA, MIT és MIÉRT CSINÁL, TUDATOSAN VÁLASZT, ÉS ASZERINT CSELEKSZIK.

A 3 részes Tudatos Megvalósító Anyaprogramot (TMA) olyan szülőknek hoztam létre:

  • akik már eleget szenvedtek egyedül, netán kiégtek,
  • úgy érzik, hogy itt az ideje kilépni a mókuskerékből,
  • akik szeretnék utolérni önmagukat, és felszámolni a káoszt maguk körül,
  • úgy gondolják, hogy mától kezükbe veszik az irányítást, és nem morzsolódnak szét,
  • akik rájöttek, hogy a túlféltéssel nem a biztonságot teremtik meg,
  • tudják, hogy kezükben van a gyermekük jövője,
  • ezért itt az ideje kiállni saját magukért is.

A TMA egy olyan Program, ahol megtanulod, hogy

  • hogyan ne érezd magad TEHETETLENNEK,
  • hogyan kontrolláld és kezeld TÜRELMETLENSÉGEDET,
  • miként tudod gyermekedet NAPI SZINTEN BÁTORÍTANI,
  • milyen ESZKÖZEID és LEHETŐSÉGEID vannak egy-egy helyzet megoldására,
  • melyik eszközt, milyen KONKRÉT HELYZETBEN használd,
  • miért van fontos szerepe a KOMMUNIKÁCIÓNAK, a kimondott szavaknak, mondatoknak,
  • hogyan ÉPÍTSD BE és HASZNÁLD ezeket a mindennapokban.

Neked is eleged van abból, hogy:

– nem tudod, hogy konkrétan mit tegyél, mit NE tegyél gyermekeddel?
– túl nagyok az elvárásaid magaddal, vagy akár gyermekeddel szemben?
– egy békésnek induló helyzet sokszor kiabálással végződik?
– hogy nincs elég időd sem a gyerekedre, sem magadra?
– mókuskerékben érzed magadat, amiből nincs menekvés?

 

Jó hírem van, figyelj!

Ha végre elkötelezed magad és beleállsz a cselekvésbe, akkor a 3 alkalmas Anyaprogram végére meglesznek

– a konkrét és elérhető céljaid,
– a megvalósításhoz tartozó konkrét lépéseid,
– és hozzá a konkrét eszközeid személyre szabottan.

A program FULL GYAKORLAT, ahol feladatokat csinálunk meg, kidolgozzuk a KONKRÉT CSELEKVÉSI RENDSZEREDET!

A legjobb helyen vagy nálam drága szülő/anya társam.

A magatehetetlenségnek, a „csak én lehetek ilyen szerencsétlen” érzetnek vége.

Egy új szemlélet, egy új életvitel, egy új gyereknevelési stílus vár rád!

felenkgyermek_onlinetrening_mentorprogram_foto_vagott

A Tudatos Megvalósító Anyaprogrammal (TMA) egy olyan letesztelt rendszert, módszereket, eszközöket adok a kezedbe, ami segít neked:

felenkgyermek_onlinetrening_mentorprogram_foto-2

NEM CSAK az elindulásban

felenkgyermek_webshop_videok

hanem az úton maradásban

a mindennapi Megvalósításban

felenk_gyermek_onlinetrening_mentorprogram_foto_problema

hogyan folytasd, amikor úgy érzed, legszívesebben feladnád

felenk_gyermek_oleles_szorongas_ellen

és elhinni, hogy igenis JÓ SZÜLŐ VAGY!

Nem vagy tökéletes. És nem is leszel az.

De! Gondolj csak bele!

Ha most elkezded a MEGVALÓSÍTÁST, A MÁSKÉPPEN CSELEKVÉST, akkor rövid idő alatt fogod tapasztalni a változást, és elégedett leszel azzal, amit elértél.

Ha viszont NEM CSELEKSZEL MÁSKÉPPEN, mint eddig, akkor újra jön a bűntudat, a lelkiismeretfurdalás, a mókuskerék, amiből ne tudsz kilépni.

Valószínűleg te is érzed, hogy amit most csinálsz,

– az vagy nem elég hatékony,
– vagy túl kevés,
– vagy nem vezet a vágyott eredményre.

 

Készen állsz 100 %-os felelősséget vállalni önmagadért és gyermekedért?

TUDTAD?

A félelmeid, aggodalmaid 80 %-a sosem valósul meg. Csak az agyad gyártja őket.

Máris kattog az agyad. Ugye?

És most gondold végig a saját félelmeidet és aggodalmaidat. Mennyi következett be belőle valójában? Illetve mennyi úgy, ahogy Te elképzelted?

A cél: hogy ezek ne tartsanak Téged fogságban, hanem tudj megfelelően erre reagálni és cselekedni.

Más dolog ismerni az utat, és más dolog járni rajta.

 

Amíg  a holnap miatt aggódsz,
addig MA CSELEKEDHETSZ.

felenkgyermek_onlinetrening_mentorprogram_foto-3

Ha nem tévedek, akkor azért vagy itt, mert:

– eddig úgy gondoltad, hogy egyedül is képes vagy tartósan bátorítani gyermekedet,
– szeretnéd megváltoztatni az eddigi hozzáállásodat a dolgokhoz,
– szeretnél új ismereteket szerezni,
minden erőddel azon vagy, hogy segítsd őt, de mégsem történik meg az az áttörés, amire vágysz,
– gyakran olyan mondatokat mondasz, ami nem biztos, hogy jót tesz a gyermek önbizalmának,
– vagy sokszor nem is tudod, hogy mitévő legyél,
– azt gondoltad, hogy sokkal egyszerűbb ez a folyamat,
– szinte mindig Te vagy az utolsó a sorban,
– rájöttél, hogy neked is változnod kell ahhoz, hogy gyermeked változzon.

felenkgyermek_batorito_kartyak_kepes_vagyok_ra

Köztünk a helyed:

  • ha elfáradtál, kipurcantál,
  • újra és újra belefutsz a saját zsákutcádba,
  • sokszor vagy feszült és indulatos,
  • szeretnél végre megszabadulni a folyamatos önmarcangolástól,
  • Te is őszinte bátorításra és támogatásra vágysz.

És annyira szuper lenne, ha még a családod is elhinné és látná, hogy KÉPES VAGY RÁ!

Mi motivál téged a leginkább?

Azt gondolom, hogy leginkább gyermeked, illetve az ő jóléte és biztonsága, önbizalma, magabiztossága.

Ezen kívül pedig az, ha Te magad érzed ott, belül, hogy KÉPES VAGY „jó” szülőnek lenni, és MEGADNI gyermekednek mindazt a törődést, amire szüksége van.

A legnagyobb hiba, amit általában elkövetünk az, hogy mindent egy csapásra akarunk megoldani. Pedig a puzzle az, ami nagyon jól mutatja, hogy a vágyott, tartós eredményt csak Lépésről lépésre tudjuk elérni.

felenk_gyermek_gyakorlati_anyag

Lássuk csak! Mi is a helyzet akkor?

Azzal kelsz és azzal fekszel, hogy tanácstalan vagy gyermeked bátorítását illetően.

Szeretnéd neki a legjobbat, de valahogy mégsem jön össze.

Kutatsz, olvasol mindenfelé, de a káosz csak növekszik a fejedben.

Szükséged van valakire, aki megmondja, hogy éppen a jó vagy a rossz irányba haladsz, valakire, aki újra és újra inspirál, aki segít megszüntetni az elakadásaidat.

És nem dobod be a törölközőt, hanem kitartasz!🥰

A régi negatív beidegződések ellenére a lelked mélyén bízol abban, hogy képes vagy bátorítani gyermekedet a mindennapokban.

Elhiszed, hogy gyermekednek Rád van leginkább szüksége, és szuper anya vagy.

Nekem például az volt annak idején az egyik célom, hogy egy olyan Mesekönyvet hozzak létre, amely specifikusan, gyakorlatias módon, konkrét eszközökkel segíti és támogatja a szülőket a bátorítás, önbizalom növelés útján. És amiből merítettem, az a saját és gyermekem útja volt. A tapasztalat, amit begyűjtöttem, és ami a mai napig működik. Igaz több év kellett hozzá, de végül megszületett. És még annál is több. A Bátorító Kártyák is életre keltek.

ÉS MOST PEDIG LÁM, ITT LEHETEK VELETEK! 🥰

felenk_gyermek_panni_es_boldizsar_mesekonyv_borito_tomor
BatoritoKartyak-felso
felenkgyermek_onlinetrening_mentorprogram_velemeny_ppt
Panni_es_Boldi_mesekonyv_batorito_kartyak_velemeny
felenkgyermek_feszek_fejlesztokucko_velemeny_mesekonyv_batorito:kartyak

Hogyan épül fel a TMA – Tudatos Megvalósító Anyaprogram?

3 online ALKALOM – 4 BÓNUSZ

1. ALKALOM
Gyermekre hangolódás a megértésért
– Közös Tervezés

2. ALKALOM
Anyaként elveszett énidő visszaszerzése
– NMR kidolgozása

3. ALKALOM
Érzelmi biztonság alapjai
– hullámvölgyek kezelése

Mit tartalmaz pontosan a Tudatos Megvalósító Anyaprogram (TMA)?

  • 3 x 1,5 órás online, gyakorlati tréning, ami bármikor, bármeddig visszanézhető.
  • Tervezés Munkafüzet
  • Egyénre szabott NMR – Napi Megvalósítási Rutin kidolgozása
  • NMR komplex Munkalap
  • 15 konkrét bevethető eszköz, technika
  • BÓNUSZ 1: Kérdezhetsz a tréninggel kapcsolatban bármikor
  • BÓNUSZ 2: Meglepetés meditáció
  • BÓNUSZ 3: Érzelmek felvállalása, kezelése 1 órás videós anyag
  • BÓNUSZ 4: Ajándékkupon
  • BÓNUSZ 5: Teremtő vizualizáció hanganyag

1. ALKALOM

Gyermekre hangolódás – Közös Tervezés

Egyéni ALAPOK kialakítása, amire stabilan lehet építeni!

Időtartam: másfél óra.

Helyszín: ahol neked a legkényelmesebb, és ahol a legnyugodtabb körülmények között tudsz dolgozni. Ez egy online programsorozat. Bárhonnan tudsz csatlakozni hozzánk.

Az ELSŐ interaktív gyakorlati PROGRAM tematikája:

  • gyermekünkre hangolódunk,
  • megnézzük, mik a legkardinálisabb megoldásra váró feladatok,
  • életterületeink feltérképezése,
  • megvizsgáljuk, hol vannak az akadályok, elakadások,
  • kitűzzük az elérendő célunkat,
  • belemerülünk abba, hogy mit és hogyan tudunk megtenni azért, hogy elérjük a vágyott célt,
  • konkrét eszközöket határozunk meg a megvalósításhoz,
  • illetve azokra az esetekre, amikor netán elveszítenék a fókuszt,
  • és mindezek által közelebb kerülünk önmagunkhoz, azaz önismeretünket fejlesztjük.

2. ALKALOM

ANYAKÉNT ELVESZETT ÉNIDŐ VISSZASZERZÉSE – NMR kidolgozása

Összhang és egyensúly megteremtése

Időtartam: másfél óra.

Helyszín: ahol neked a legkényelmesebb, és ahol a legnyugodtabb körülmények között tudsz dolgozni. Ez egy online programsorozat. Bárhonnan tudsz csatlakozni hozzánk.

A MÁSODIK interaktív gyakorlati PROGRAM tematikája:

  • Személyre szabott NMR kidolgozása (ez NEM egyenlő a napi rutinnal)
  • Milyen szempontok szerint alakítsd ki az NMR-t?
  • Mitől lesz vállalható, betartható a NMR?
  • Mit hoz magával az ÉNIDŐ visszaszerzése?
  • Mire figyelj, amikor eszközöket választasz?
  • Mi az az NMR? – Napi Megvalósítási Rutin
  • A Megvalósító Anyaprogram 1 alkalmán megtervezettek alapján fogjuk közösen kidolgozni, hogy mindenki a saját idejének, tempójának, igényeinek, szükségleteinek megfelelően tudjon haladni a Megvalósításban.

Miért van szükség az NMR-ra?

  • Tudatos Tervezés, Tudatos Megvalósítás.
  • Megtanuljunk új szokásokat beiktatni a mindennapokba.
  • Támogat abban, hogy legyen szükséges idő gyermekünkre, önmagunkra.
  • Adjon egy keretet számunkra, ami segít elérni a célunkat, amit megterveztünk.
  • Tudjunk egyensúlyban lenni.
  • Merjük vállalni az árnyékoldalunkat is.
  • Lássuk a Napi 1 Lépéseinket.
  • Kontrollálni tudjuk a folyamatunkat.
  • Szükség és igény szerint tudjunk módosítani.
  • Ismerjük meg jelenlegi határainkat.
  • Képesek legyünk határainkat előnyünkre változtatni.
  • Öngondoskodás.
  • Önismeret.
  • Önbizalom.
  • Önértékelés.

3. ALKALOM

ÉRZELMI BIZTONSÁG ALAPJAI

A gyermekünk és saját hullámvölgyeink kezelése a mindennapokban

Időtartam: másfél óra.

Helyszín: ahol neked a legkényelmesebb, és ahol a legnyugodtabb körülmények között tudsz dolgozni. Ez egy online programsorozat. Bárhonnan tudsz csatlakozni hozzánk.

A HARMADIK interaktív gyakorlati PROGRAM tematikája:

  • jobban megismerheted saját és gyermeked lelki világát,
  • feltárhatod a gyermeked nehézségeit, a neki szorongást okozó helyzeteket,
  • feltárhatod a saját nehézségeidet, elakadásaidat,
  • megbeszéljük, hogyan kezeld az érzelmi viharokat, hogy akkor is biztonságban érezze magát a gyermek,
  • és hogy te is tudd, nem okoztál károkat,
  • megnézzük, hogy mit közvetítesz gyermeked felé, amikor ideges vagy, kiabálsz vele.

A Tudatos Megvalósító Anyagprogram elvégzése után képes leszel:

  • A Napi Megvalósítási Rutinod szerint cselekedni, illetve azt rugalmasan alakítani.
  • Merni és tudni kifejezni az érzelmeket.
  • Mindig és mindenkor támaszt nyújtani gyermeked számára.
  • Elérhető és megbízható szülővé válni.
  • Megerősítéseket használni.
  • Amikor a süllyedő hajó effektust érzed, akkor visszakerülni a felszínre.
  • A 3 alapelv (elfogadás, kapcsolódás, bátorítás) mentén eljárni az egyes szituációkban.
  • Megfelelő minőségi időt gyermekedre szánni.
  • Elfogadni, hogy nem kell tökéletesnek lenni.
  • A Támogató Gyereknevelés szemléletét követni és alkalmazni.
  • Elhinni, hogy elég jó szülő vagy.
Pajtás Lia, szülő

„Melinda egy rendkívül lelkes és segítőkész ember, aki óriási tapasztalattal rendelkezik a szelektív mutizmust, illetve a félénk gyermekeket tekintve. Magyarországon élenjáróként harcol azért, hogy a szelektív mutizmus fogalma az ország különféle intézményein (óvodák és iskolák) belül is ismertté váljon, eláltal elősegítve a korai felismerést és a megfelelő hozzáállást a mindennapokban.
Melinda a saját tapasztalatait megosztva próbál minden szülőt lelkesíteni, ötletekkel, útmutatókkal ellátni, és egy olyan közösséget teremteni, ahol a szülők és akár pedagógusok határok és gátlások nélkül megoszthatják a szelektív mutizmus okozta problémáikat, kérdéseiket, frusztrációikat, de sokszor a pozitív és a másoknak is igen hasznos tapasztalataikat is.
A Panni és Boldizsár történetei mesekönyvvel, a Bátorító Kártyákkal még több gyermeknek, illetve szüleiknek igyekszik támogatást nyújtani, és arra buzdítani őket, ne várják a csodát, hanem cselekedjenek és bízzanak magukban.
A mesekönyv történeteivel mind a szelektív mutista, mind a szégyenlős gyermekek könnyedén tudnak azonosulni, ami nagyban segíti számukra a probléma feldolgozását.
A Bátorító Kártyákat pedig egyszerűen zseniálisnak tartom, elképesztően praktikus és nagy segítség a mindennapokban. Köszönjük a munkásságod Melinda!”

felenk_gyermek_rolam_menupont_1

Ki vagyok én? Mi a kapcsolódásom a témához?

Somosi Melinda vagyok. Szülőmentor, szülőtréner.

Egy lány, egy nő, egy anyuka, egy feleség, egy barát, egy kolléga, és még megannyi minden, hozzád hasonlóan.

Gyermekkoromban sokat betegeskedtem, és ezáltal nagyon félénk, visszahúzódó gyermek voltam. Sok időt kórházban töltöttem, ahol szüleim nem lehettek velem.

Ezen kívül lányom 6 éven át szelektív mutista volt (máig vannak lenyomatai, de folyamatosan halványul), ami egy olyan szorongásos állapot, amikor a gyermek legtöbbször a szűk családon kívül senkivel nem beszél. Otthon azonban be nem áll a szája, választékosan, érthetően fogalmaz.

Sokan azt gondolják, hogy majd kinövi a gyermek a félénkséget. De! Nem lehet kinőni a félénkséget. Erősödni lehet, de önmagától nem fog elmúlni. Sőt! Ha a szülők nem megfelelően kezelik a gyermeküket, akkor mélyülni fog, és egyre mélyebb gyökeret ver, amelynek komoly önértékelési zavar is következménye lehet.

Ezzel tudatosan foglalkozni kell.

Olyan nevelési módszerekkel ismerkedtem meg, amelyek mind nagyon hasznos, gyakorlatias útmutatásokkal, eszközökkel látnak el bennünket, és amelyek nemcsak gyermekünk lelki egészségének építését, hanem a mi önismeretünk fejlesztését is segítik. Ezek közé tartozik a Pozitív Fegyelmezés, a Kapcsolódó Nevelés, valamint a Montessori módszer.

Tagja vagyok az Ösztönanyu szakértői csapatának, ami a 0-6 éves korú gyermekek szüleinek, családoknak nyújt segítséget, támogatást a Montessori elv mentén.

Ezen kívül a Kapcsolódó Nevelés keretein belül is több szakembert ismertem meg, akikkel folyamatosan kapcsolatban vagyunk, és tapasztalatokat cserélünk, valamint szülőknek közös Műhelymunkát tartunk különböző gyermeknevelési témákban.

A fent felsorolt szakértőkkel közösen is készülök olyan tudásanyagokat, tréningeket összeállítani, amelyek segítenek Neked, mint Tudatosan Bátorító és Megvalósító Szülőnek.

MOTTÓM:

100 %-ban felelősséget vállalok saját magamért és gyermekemért.

Elég minden nap 1 lépés!

Milyen BÓNUSZOKAT kapsz az ANYAPROGRAMHOZ 47.000.-Ft értékben?

Az egész Anyaprogram alatt bármikor kérdezhetsz
ÉRTÉKE: 20.000.-Ft

 

Akár elakadsz valahol,
akár új helyzet alakul ki, amire nem tudsz megfelelően reagálni,
akár neked van szükséged bátorításra, támogatásra, megerősítésre.

Ajándékba kapsz egy MEGLEPETÉS MEDITÁCIÓT
ÉRTÉKE: 5.000.-Ft

 

A meditáció segítségével elcsendesedhetsz, átalakíthatod energiáidat, visszaszerezheted a fókuszodat, illetve feltöltheted magadat.

Érzelmek felvállalása, kezelése 1 órás videós anyag
ÉRTÉKE: 15.000.-Ft

 

Mit üzennek nekünk érzelmeink? Hallgassunk vagy ne hallgassunk rájuk? Hogyan kezeljük azokat?
Az előadáson elmondom, hogy mit érdemes tudni róluk, és hogyan tudsz belőlük építkezni.

AJÁNDÉKKUPON
ÉRTÉKE: 2.000.-Ft

 

Vásárlásod mellé most kapsz egy 2.000.-Ft-os ajándékkupont, amelyet a következő vásárlásodnál használhatsz fel 5.000.-Ft elköltött összeg felett.
Hogy ne állj meg a Napi 1 lépésekben!

TEREMTŐ VIZUALIZÁCIÓ
ÉRTÉKE: 5.000.-Ft

 

A Teremtő Vizualizáció hanganyag a TMA Program részét képezi. Azért készítettem el neked külön hanganyagként, hogy bármikor elő tudd venni, amikor úgy érzed elveszett a fókuszod, vagy irányváltásra, megújulásra, megerősítésre van szükséged.

Amit MÉG KAPSZ:

  • Új szemléletet.
  • Új szemüveget, ha magadra nézel.
  • Új szemüveget, ha gyermekedre nézel.
  • Szeretni és elfogadni magadat, anyaságodat.
  • Amikor elgyengülsz, akkor is lesz eszköz a kezedben a folytatáshoz.
  • Igazán gondoskodó szülőnek érezni magadat.
  • Ne felejtsd el: 100 %-ban Te felelsz a saját életedért.

Melindát nagyon határozott, erős és őszinte embernek ismertem meg. Olyannak, akire mindig lehet számítani és segít mindenben.
Rendkívül jó vezető és koordinátor, aki mindig kézben tartja a dolgokat, legyen szó bármilyen nehézségről. Eközben pedig nagyon emberséges, könnyű vele jó baráti viszonyt kialakítani. Rengeteget tanultam tőle az emberekről és bizonyos embertípusok kezeléséről, a kapcsolatok dinamikájáról.

Berkes-Bognár Nikolett

Azon szerencsések közé tartozom, akinek volt lehetősége Melindával együtt dolgozni. Nyitott, kedves és magabiztos nőnek ismerem, aki rendkívüli módon képes inspirálni és támogatni a körülötte lévő embereket. Nagyon büszke vagyok arra, hogy elindította saját oldalát, így az írásain és programjain keresztül más is megismerheti azt a csodás embert, akit én látok benne.

Kövesfalvi Carmen

Az ajánlat érvényes:

2023/04/12 00:00:00

UTOLSÓ LEHETŐSÉG EZEN AZ ÁRON!

TMA - Tudatos Megvalósító Anyaprogram BÓNUSZOKKAL

90.000

22.000,- Ft

3×1,5 órás gyakorlati tréning Munkafüzettel, NMR Munkalappal  (45.000,-Ft)

BÓNUSZ 1: kérdezési lehetőség a tréninggel kapcsolatban bármikor (minimum értéke: 20.000.-Ft)

BÓNUSZ 2: Meditáció (értéke: 5.000.-Ft)

BÓNUSZ 3: Érzelmek felvállalása, kezelése 1 órás videós anyag (értéke: 15.000.-Ft)

BÓNUSZ 4: Ajándékkupon (értéke: 2.000.-Ft)

BÓNUSZ 5: Teremtő Vizualizáció hanganyag
(értéke: 5.000.-Ft)

 

BÓNUSZOK, KEDVEZMÉNYEK ÖSSZÉRTÉKE: 70.000.-Ft

 

TUDOM! ÖRDÖGI KÖRBEN ÉRZED MAGADAT!

 

Mivel nincs időd, szükséged van az TMA – Anyaprogramra, de mivel nincs időd, nem tudod, megéri-e jelentkezni rá!

A válaszom:

Ha lenne időd, kevésbé lenne szükséged az Anyaprogramra, és mivel csak TE TUDOD MEGVÁLTOZTATNI azt, hogy legyen időd, lehetne ez az 1 lépésed.

Kérdés: Mennyire vagy kipurcanva és elszánt a változtatáshoz?

Ha Te nem változtatsz semmit, akkor semmi sem fog változni.

Van választásod!

Mit választasz?

Maradsz a régi mókuskerékben, vagy elindulsz afelé, ahová érkezni szeretnél, amivé válni szeretnél?

Félsz?

Én is féltem. És most is félek. De már merek bátor lenni.

Tudod mit jelent bátornak lenni?

Hogy cselekedsz a félelmed ellenére.

Te döntesz!

Tudatosan Bátorító és Megvalósító Szülőtársak ezt mondják:

Sokat segített a bíztatásod, és a türelemre intés. Tényleg hagyni kell és nem szabad semmit erőltetni. Jól alakulnak a dolgok. Az óvodában nagyon jó barátokat talált és jöttek hozzánk, és mentünk hozzájuk. Már akkor éreztük, hogy valami megváltozott. Sőt, még a születésnapi zsúrokon is szívesen ott maradt. Pál hónapja ez még elképzelhetetlen volt. Boldogok vagyunk! Köszönjük!

Magyar Zsuzsa, nagyszülő

Kedves Melinda!
Fantasztikus vagy! A Panni és Boldi mesék végéhez közeledünk, és a lányom azonnal megszerette a történeteket. Látszik rajta, hogy minden érzékszervét kiélesítve figyel a mesékre. Na, de a Bátorító Kárták! Egy új szintre lépett velük a gyerek! Azt hiszem, az üzenetek nagy hatással voltak rá.
Óriási áldás, hogy vagy, és felvállalod ezt a küldetést. 🥰

Demeter Andrea, szülő

A félelemből a bátorításba tréning nagyon komplex és tömény anyag. Többször vissza kellett térnem egy-egy részhez, hogy lássam magamat és gyermekemet abban  a megvilágításban, és hogy tudjam, mit is alkalmazzak magamra, illetve gyermekemre nézve. És már most látom a változást. A munkafüzet is óriási segítség. Sok mindenre rávilágított. Melinda javaslatára a munkafüzetet is többször előveszem, és valóban igaz, amit mondott. Egy-egy kérdésre már most máshogyan válaszolok. Nagyon hálás vagyok. Köszönöm! 😊

Káplár Zsuzsanna, szülő

„Ahhoz nem kell bátorság, hogy valaki a tökéletességre törekedjen.
Ahhoz kell bátorság, hogy átlagos legyen.
Azt mondani: rendben vagyok magammal.”

Edith Eva Eger

GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK

Hogyan kapom meg a TMA – Tudatos Megvalósító Anyaprogram anyagait?

Az Anyaprogram tudásanyagait és bónuszait online, e-mailben kapod meg, amihez hozzáférést megrendelés és fizetés után kapsz.

Miért jó nekem az online megoldás?

  • Mert rugalmas.
  • Az online térhez bárhonnan tudsz csatlakozni.
  • BÁRMIKOR, BÁRMEDDIG feldolgozhatod, visszanézheted a tudásanyagokat. Tehát nem feltétlenül vagy időhöz kötve.
  • Annyiszor nézed meg, és veszed elő, ahányszor csak szeretnéd. Bárhol, bármikor megszakíthatod a feldolgozást. Nem sürget senki.
  • TÖBBSZÖR FELHASZNÁLHATÓ! Bármikor újra és újra feldolgozhatod az anyagokat. Sőt! Ez is az egyik célja, hogy mérni tudd a saját eredményeidet. A tervezés és megvalósítás nem egy egyszeri alkalom, hanem egy folyamat, ami rugalmasságot igényel.
  • Az Anyaprogram keretein belül kidolgozásra kerülő gyakorlati tervezők és munkafüzetek az egész folyamat alatt rugalmasan személyre szabott megoldásokat adnak a kezedbe.
felenk_gyermek_WEBSHOP_foto

Mi van akkor, ha menet közben kérdésem adódik?

Semmi gond. Kérdezz bátran. Írhatsz nekem e-mailben (info@felenkgyermek.hu), vagy írhatsz messenger üzenetet Somosi Melinda profilra.

Ezen felül pedig a zárt fb csoportban is kérdezhetsz.

Addig is csatlakozz hozzánk facebookon és instagramon is, hogy mindig lásd az újdonságokat, tudásanyagokat.

Kattints az ikonokra, és kövesd az oldalt!

fb-logo-nagy
insta-logo-nagy